Turmayer Sándor Márton rajztanár, festő és Szabadkay Lilly Klára gyermekeként született, református vallású. Kilenc éves korában elvesztette édesanyját, apja ekkor olasz hadifogságban volt, így zárdában nevelték, majd gimnáziumba került. Még érettségi előtt jelentkezett az Országos Színművészeti Akadémiára, ahová fel is vették, de csak egy évet töltött itt el - a felsősök vizsgaelőadásán statisztálva fedezte fel a nagyhatalmú színházi szakember, Bárdos Artúr. Első sikerét 17 évesen (1924) aratta a Darázsfészek című darabban, ezt követően megfordult szinte valamennyi fővárosi színházban. Derűs megjelenésével, kellemes énekhangjával, kedves humorával kezdetben naivaként, később bölcs, idős hölgyek megformálásával aratott sikereket.
1945-ben eltiltották a szerepléstől, de hamarosan újra játszhatott. Az 1956-os forradalom idején férjével, a neves színműíró Békeffi Istvánnal elhagyták az országot, nem politikai okokból, hanem mert kilátástalannak érezték helyzetüket. Férje külföldön is jól boldogult, feleségét azonban nem hagyta a színpadon érvényesülni, holott alkalom lett volna rá. Tizennyolc év távollét után tértek végleg haza, a színésznő 1977-től közel másfél évtizeden át a Thália Színház társulatának volt a tagja.
A kezdetben naiva szerepekben sütkérező Turay Ida olyan filmsikereknek volt részese, mint az Ez a villa eladó, a Pesti mese, A kölcsönkért kastély, az Egy szoknya, egy nadrág, a Janika (amit férje kifejezetten az ő számára írt), a Déryné, a Csínom Palkó, az Állami Áruház vagy éppen a Te rongyos élet.
A közönségkedvenc művésznő, akit mindenki csak Dusikának szólított, 1987-ben érdemes művész kitüntetést kapott. 1997. június 2-án egy budapesti kórházban halt meg.
Temetésén a Magyar Színészkamarai Egyesület nevében búcsúbeszédet mondó Bánffy György így fogalmazott: "Turay Ida hivatalos kitüntetéseken kívül birtokosa volt a legfontosabb és legrangosabb jutalomnak: a közönség szeretetének." Dusika - ahogy mindenki hívta - a magánéletben is mindig mosolygós volt és udvarias, soha senki nem látta sem udvariatlannak, sem érdektelennek. Emlékét a nevét viselő budapesti kőszínház és a színház igazgatója által alapított Turay Ida-vándordíj őrzi.